I. műhelymunka

A program nemcsak a telepeken élőkre, hanem a szociális munkát végző kollégák szakmai fejlődésére és új módszerek megismerésére is hangsúlyt fektet.
Ezt az elvet alapul véve lezajlott az első műhelymunka is, melynek fő témája a közösségfejlesztés volt, mivel a részvételi akciókutatásban lényeges szempont, hogy a kutatás résztvevői is aktívan bekapcsolódjanak a körülöttük zajló folyamatokba.

 

Fontos része a műhelymunkának, hogy mindig egy-egy projekthelyszínre vagy annak közelébe szervezzük, hogy tereplátogatást is be tudjunk iktatni a programba. Így kollégáink az elméleti tudás megszerzése mellett a gyakorlati terepi munkával is kapcsolatban maradhatnak. 

A telephelyszínek egyenként bemutatkoztak és az ott dolgozó munkatársak felvázolták a kutatási szempontokat, melyek alapján munkájukat végzik. A nap második felében a közösségfejlesztés módszereit mutattuk be a kollégáknak, akik kiscsoportokba rendeződve ott helyben megtervezték az új ismeretek adaptálását. A műhelymunka mit sem ér a jó gyakorlatok kicserélése nélkül, épp ezért röviden bemutatást kaptunk az őrkői Nő mint esély programról, melynek alkalmazhatóságáról máris élénk tervezgetés kezdődött a magyarországi telepeken tevékenykedő Máltások körében.

44315840 495954924239124 278811444152107008 n 1